Red Hat

A mai napon a Red Hat kellemes meglepetéssel szolgált azon ügyfelei számára, akik kompatibilitási okokból RHEL 3 vagy RHEL 4 rendszereket futtatnak. Mint közismert, a Red Hat Enterprise Linux egyes főbb verziói a kibocsátástól számított 7 évig rendelkeznek támogatással.

A nap egyik legjobban várt előadása a Red Hat Enterprise Linux 6 aktuális állásával, illetve az újdonságok ismertetéséről szólt. Többen csalódottak voltak, hiszen mindenki arra számított, hogy a RHEL 6 hivatalos bejelentése mára várható, azonban ahogy Jim Whitehurst megnyitójában elmondta, a cég stratégiája nem az, hogy minél előbb kiadjanak egy szoftvert, hanem az, hogy megfelelő időben a megfelelő minőségben kerüljön az ügyfelekhez.

Éppen most ért véget a Red Hat Summit 2010 első teljes napja, így érdemes röviden összefoglalni, hogy milyen hangulatban zajlik a találkozó.

sm20101.JPG

A Red Hat idén is megrendezi éves csúcstalálkozóját, a Red Hat Summitot, amely ebben az évben június 22-25 között fog lezajlani Bostonban. A tavalyihoz hasonló módon ebben az évben is abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy helyszíní tudósítással szolgálhatunk a konferencia eseményeiről.

Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy oldalunk ezzel az új szolgáltatással gyarapodott. Az oldal profiljához hasonlóan elsősorban Fedora, CentOS, Red Hat és a velük összefüggő technológiákkal kapcsolatos témákban várjuk minden érdeklő régi és új olvasónkat.

A tegnap megjelent, a KVM-et is ismertető cikkünkben hivatkoztunk a KSM (Kernel Samepage Merging) megoldásra, amely a futó processzek azonos memórialapjainak deduplikációjára szolgál.

A tavaly szeptemberi Red Hat Summit 2009 során bejelentett újdonságok közül kétségkívül a RHEL 5.4-ben bemutatkozó KVM technológia és az eköré épülő Red Hat Enterprise Virtualization (RHEV) számított a legnagyobb szenzációnak. A Red Hat késő ősszel tette elérhetővé ügyfelei számára a RHEV infrastruktúrát, amely az elmúlt hónapokban igen sikeres terméknek bizonyult. Cikksorozatunkban ezt az igen fejlett környezetet szeretnénk bemutatni.

Március 30-án hivatalosan is megjelent a Red Hat Enterprise Linux legfrissebb, 5.5 verziójú kiadása, amely a bejelentéssel egyidőben elérhetővé vált a Red Hat Networkön keresztül.

A kiadás elsősorban a hardvertámogatás és a virtualizáció terén nyújt újdonságokat, de egyéb apróságokat is találhatunk:

A legfrissebb hírek alapján a Red Hat a Red Hat Enterprise Linux 6 megjelenésétől megszünteti az Intel Itanium platform támogatását.

Néhány perccel ezelőtt ért véget David Egts (principal solutions architect) fantasztikus előadása, amelyben a RHEL-ben valaha volt és a jövőben várható fájlrendszerekről adott nagyon korrekt áttekintést. David a bemutatós során ismertette a linuxos fájlrendszerek történetét, a jelenleg zajló fejlesztéseket, és természetesen néhány benchmark is szóba került.
david1.jpg

Belépés

Navigáció

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.