CentOS Pulse 2
Hogy rajta tartsuk a kezünket a CentOS ütőerén, nemrégiben elindítottuk sorozatunkat a CentOS Pulse-t. Némi késéssel ugyan, de megérkezett a második szám.
A részletes tartalom:
Dag Wieers bevezető szavaiban felhívja a figyelmet arra, hogy a CentOS igen is kiválóan alkalmas desktop használatra. Legfőbb érv e mellett, hogy hosszú támogatásával és stabilitásával megspórolja a felhasználóknak a hosszas adminisztrációt és fél, egy évente történő telepítést, vagy frissítést. Szól ez elsősorban azoknak, akik eszközként tekintenek a számítógépre. Ezzel meg is adja az alaphangot jelen és vélhetően a következő hírlevelekhez, mégpedig a Linux desktopon mentalitás fontosságát hangsúlyozva.
Közlemények:
- Újra figyelmet kap a hírlevél levelezési listája. Akik nem szeretnének lemaradni a friss számokról itt feliratkozhatnak a hírlevélre.
Kiemelt témák:
- A designért felelős Artwork csapat tervei szerint minden major kiadás megjelenését egy koncepció köré építi. A kisebb minor kiadások is ezt követik majd, a kiválasztott koncepció szerint építkeznek. Az 5-ös sorozat alap koncepciója a "három virág" fantázia nevet kapta, ez látható a nemrégiben megjelent 5.3 hátterein is. A kimondottan szép és igényes témák nem csak a rendszer elemeiként jelennek meg, de fellelhetőek wiki oldalakon, lemezeken, pólókon, egyszóval minden a CentOS-hez kötődő helyen.
- Ha már desktop használatra szánjuk a disztribúciót, elengedhetetlen, hogy szót ejtsünk a multimédiás tartalmak támogatásáról. Szabadalmi és jogi kérdések miatt a megfelelő kodekeket nem tartalmazhatja az adott terjesztés. Ennek a problémának a legismertebb orvoslása az RPMForge. A tároló telepítésével elérhetővé válnak a szükséges alkalmazások. Egy rövid leírás segítségével könnyel telepíthetőek a megfelelő lejátszók és kodekek. Ízlés szerint választhatunk vlc, xine és mplayer közül. Ezekről rövid leírást is találhatunk a hírlevélben.
Közösségi élet:
- Egy pórul járt rendszergazda esetét - akinek valószínűleg feltörték a szerverét - követhetjük végig, számos érdekes és különböző tanáccsal kiegészítve a levelezési listán.
- Felmerült a .docx támogatásának kérdése. Erre néhány alternatív megoldási javaslat is felmerült, úgy mint OpenOffice 3.1 telepítés, Zoho Reader, vagy csak simán kicsomagolni a fájlt. Bár ez utóbbi nem éppen megbízható eljárás.
- Javaslat született az új személyes oldalak megjelenésesre. Ez az egységesített felület segítséget nyújthat a projekt résztvevői számára saját bemutatkozó oldalaik elkészítéséhez.
Tippek rovat:
- Ebben a rovatban tippek és trükkök jelennek majd meg a rendszer használatához.
- Az első ilyen a package-cleanup, mely a yum-utils csomag része. Ennek segítségével eltávolíthatóak a nem tárolókból telepített csomagok, felfedi a függőségi problémákat és eltávolítja a régi, nem használt kerneleket is.
Humor:
- Ebben a rovatban teret engednek a "kocka humornak" egy régi klasszikussal indítva:
- Holtan találják a programozót a fürdőszobájában. Mellette egy üres samponos tubus, hátán a felirat:
Öblítse le a haját Dörzsölje át alaposan samponnal Öblítse le Ismételje :)
Biztonsági frissítések:
- CentOS 3: seamonkey, cups, cscope
- CentOS 4: cups
- CentOS 5: cups
Reflektorfényben:
- Reset Generation új platformokon
Közelgő események:
- június 24-27.: LinuxTag 2009, Berlin, Németország
- augusztus 13-16.: HAR 2009, Vierhouten, Hollandia
- augusztus 22-23.: FrOSCon 2009, St. Augustin, Németország
- szeptember 23-24.: OpenExpo Winterthur 2009, Svájc
- október 5-7.: cPanel Konferencia 2009, Houston, Egyesült Államok
A teljes hírlevél elolvasható itt.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 366 olvasás